Erdélyi János költő özvegysége után 1852-ben, Pesten ismerte meg egy birtokos leányát, Csorba Ilonát, akit hamar feleségül is kért. Némi huzavona után, melyet főként az anyós húzódozása okozott – 1853-ban megtartották az esküvőt. Az itt közzé tett, 1867-ben kelt levél annak állít emléket, - s fest bájos korrajzot - hogy hogyan vezette háztartását az akkor már többgyermekes asszony.
Kedves Jó férjem!
Jó hangulatban írt leveled igen jól esett lelkemnek, de különben oly egyszerű és szabatosan írt leveleid végett szinte szeretném, ha többször volna alkalmad nekem levelet írni.
De most már a dologra mert mint tudod nincs sok időm, igen szívesen veszem, ha némely aprólékos szükségeinket kijavíthatom. Először egy olyanforma nagyságú kávéfőző gépet mint aminő elromlott csak jót végy hogy soká tartson. Másodszor egy záros cukortartót az egyszerűbbek közöl, harmadszor egy kisded fűszertartó bádogot ha ugyan létezik olyas valami; negyedszer tizenkét vastag, közhasználatra való törülköző kendőt, de valahogy ne vékonyat pakoljon be, továbbá az én részemre tizenkét, szinte közhasználatra való zsebkendőt, nem vékonyat de tartóst, és legutóljára ezen topán után ugyanennek a készítőjétől egy pár finom, puha borjúbőr cúgos topánt de igen kérlek hogy pontosan megmérje mert most is van már olyan topánom ami nem jó. És ha lehet vedd készen, nehogy utánad küldjék. Ennyi az egész amire kérlek, oly szívesen írtál, édes Jánoskám hogy ha nem lett volna is csináltam vagy gondoltam ki volna szükséget, de azt előre is kikötöm hogy levelem úgy olvasd mintha teli volna ponttal és kommával.
A kis gyermekek alig várnak mindég kérdeznek. Ilona várja a bábut meg olyan valami kis konyha edényt amibe kis balta is van. Zoltánka festéket és valami kis fokost. Palika semmit se emleget csak téged végy neki amit jónak látsz hiszen ott még szebbet lehet venni mintha az ember itthon meghatározza, Mariskának hozz egy valami szép csörgőt, és most jut eszembe hogy Miska nem kerítette meg az ollómat tehát kérlek végy egyet helyette. Éspedig valóságos kisebbszerű szabóollót, és már most írok sok szomorúságot. Szeremley Gábort ma délelőtt temettük el, Kuhn Dánielnét pedig holnap délelőtt temetjük, már most isten veled ezerszer csókollak kis gyermekeimmel kik az én boszantóim és gyönyörűségeim, a szekér el fog indulni szombaton érted Tokajba aki pedig téged igen szívesen fog várni az senki más mint a te kedves feleséged
Ilona.
Végy magadnak egy pár nyakkendőt is.
[Szeretők és házastársak. Budapest : Neumann Kht., 2004]
Madách Imre - anyai tiltás ellenére - 1845-ben nőül vette a bihari alispán lányát, Fráter Erzsébetet. Kezdetben boldog házaséletet éltek, azonban mialatt a férj a szabadságharc leverése után Pesten raboskodott, a feleség szabados életet élt, ezért Madách - bár három gyermekük is született - 1854-ben elvált tőle. Az ezt megelőző problémás időszakot idézi az alábbi levél, mely mosolyogtató emléket állít Fráter Erzsébet könnyelmű életfelfogásának.
Édes Emikém!
Véletlenül jött ezen alkalom, most hát csak igen sietve írhatok, igen sok dolgom van, meszeltetek. Múltkor Anyád küldött száz forintot, de a cselédek számára semmit. Írtál-e? Ily állapotban meg kell bolondulnom. Édesapám hí magához, akarom tudni, ad-e Anyád annyit, hogy én megélhessek Csesztvén vagy nem, ha nem ad, akkor elmegyek hozzá. Írjál neki rögtön, én egészen el vagyok keseredve. Ha én írok, akkor borzasztókat találnék írni, mindazokért, mit én tőle meg nem érdemlettem. Itt küldök tíz pár fuszeklit, a nyári slafrokod a ferslagban van. Egy selyemruhát csináljon Mutschenbacher, más derekat, mert így már nem hordhatom. Mondd meg neki, hogy derékban szűkebbre és a mellben bővebbre csinálja. Két kalap Czirmannak és egy mantil, a két kalapból válasszon egyet és tisztítsa és pucolja fel. Ha a ritkát választja, úgy arra tegyen fehér pántlikát, ha pedig a sűrű szalmát, akkor arra tegyen sottis pántlikát. A mantilt, ha lehet, tisztítsa ki és csinálja úgy, mint most hordják, hogyha kitelik belőle. Ha készek lesznek ezek, akkor küldd ki a póstán, ha addig kész nem lesz, míg az árendásné ott mulat. Köszönöm, hogy Schrammelt kifizeted, ezzel nem akartalak terhelni, de én még eddig nem fizethettem ki. A cipőm nem nála, de a Párisi-utcában, Kőnignél van, azon az oldalon, hol Schrammel. Ha teheted, Nanettől váltsd ki a két paplanlepedőt, mert majd egészen elkoptatja. Küldenék pénzt, de maholnap nem pénzem, de még főznivalóm sem lesz. A cipőmet küldd ki, és Kőnignél rendelj egy pár bőrtopánt, vagy ha van neki készen, hogy küldjön, ad a contóra is. Bocsáss meg, hogy terhellek, majd póstán írok. Egészségesek vagyunk, csókol tisztelő
Erzsi.
A 20 pengő forintot megkaptam.
[In.: Szeretők és házastársak. Magvető Könyvkiadó 1978.]
Bölöni György Ady barátjaként, harcostársaként indult kritikusi pályáján. 1902-től a Magyarország párizsi tudósítója, itt ismerkedett meg Márkus Ottiliával, akit később feleségül is vett. Alább az Ady által Itókának elnevezett írónő 1906-ban írt szerelmes sorai olvashatók:
Feketecukrom, arany Gyurikám,
az előbb, a vacsoránál, küldtem neked egy lev. lapot, amelyen írtam: szombat délután 5 óra 10 perckor érkezem a lyoni vonattal. Úgy örülök ennek, hogy még írni sem tudok. Táviratot nem küldök, mert úgyis biztosan hamarosan hozzád érkeznek leveleim.
Nagyon szép vagyok, és bőrömbe se férek az örömtől: már útban vagyok feléd! Ide hajón jöttünk, pompás, szép út volt. Itt egy pár fénykép a kirándulásainkról! Látod, milyen Vigyorka lettem! Kövér és piros vagyok, ha meglátsz, tudom, kacagni fogsz te is – csak vigyázz ám, mert nagyon bolondos vágyakkal jövök hozzád, és rossz leszek nagyon, nagyon.
Édes, arany Gyurikám! Nem bírok már magammal! Milliószor ölellek csókollak, és mindenféle csacsiságot súgok a füledbe
Itókád
[Magyar Elektronikus Könyvtár]
Krúdy Gyula - annak ellenére, hogy megnősül (felesége Spiegler Bella) - és megszületik első gyermeke, tovább folytatja szabados életvitelét, kártyázik, párbajozik, italozik, szenvedélyévé válik a lóverseny és természetesen a szebbik nem hódítása. A világháború alatt teljesen visszavonul, kiábrándul az életből, elválik feleségétől, hogy elvehesse új szerelmét, Várady Zsuzsát. Az új nász azonban még várat magára:
Kedves kis menyasszonyom,
már két nap múlott el ama emlékezetes dátum óta, amely mindkettőnk sorsának legfontosabb napja lett. Ez a nap adott vissza az életnek, ettől a furcsa, szinte végzetesen gyötrelmes és boldogtalan és paradicsomian szép naptól kezdődnek azok az események, amelyek miatt ismét érdemes élnem. Ezt a levelemet Gyula papa juttatja kezeidhez. Ma délelőtt beszéltem vele, s megengedte, hogy ezt a levelet neked megírjam. Kedves Zsuzsikám, nem olyan könnyű a dolgunk, mint eleinte hittem, de a győzelem bizonyos. Ebben nem szabad kételkednünk egy másodpercig sem.
Gyula tegnap este megérkezésemkor súlyosan megsértett, nem fogadta a köszönésem, hátat fordított. Álmatlanul eltöltött éjszaka. Arra gondolok, hogy bár lenne neked annyi energiád, mint nekem, mert én már egy percig sem hiszem, hogy másként végződhessék az ismeretségünk, mint házassággal. Bocsáss meg! Folytatom. Megzavartak, de most már ismét a tiéd vagyok. Milyen csodálatos ez, hogy néha mint hallom a hangodat! Gyulám! – mondtad a vasúton, mintha nagyon messziről jönne a hang! Talán mondtad is magadban, amíg én Pest felé utaztam. És éjjel is és most nappal is hallak, Te drága mennyországom. Sietni kell, dél felé jár az idő.
Gyula papával nagyon sokáig beszéltem. Elmondtam neki, hogy ezért választottam az ügyet így, mert nem akarlak elcsábítani. Azt akarom, hogy ártatlan maradjál nekem, már pedig, ha sokáig együtt vagyunk, bizonyosan kitört volna a baj. Ő sírt, kétségbe volt esve, de végül kijelentette, hogy tudomásul veszi… Senkinek sem szabad tudnia a dologról. Három hónapig, amíg a válópör lefolyik, nem szabad egymást látnunk, sem leveleznünk.
Drága Zsuzsikám, ez a levélrész folytatása az előbbinek. Folytonos telefonozás, tárgyalás. Te Pestre jössz. Innen Judendorfba mégy a legjobb barátnőddel. Négy hétig maradsz ott. Az ügyvédem, dr. Polónyi Dezső ezalatt lefolytatja a válópört. Gyula papának az a kikötése, hogy költözzem el a Royalból. Majd megtudod, hová lettem. Valószínűleg beszélek veled, mielőtt elutazol. Légy teljesen nyugodt!
Jobban szeretlek, mint valaha! Vagy enyém leszel, vagy meghalunk.
Csókol, ölel, örökre a tied
Gyula.
Lázár M. lépett közbe. A válópör biztosan sikerül. Légy erős. Olyan erős, mint én.
Szabó Lőrinc az 1920-as évek elején ismerkedett meg Vékes Ödönné Korzáti Erzsébettel; a fiatalasszony a költő feleségének munkatársa és barátnője volt, és kettőjük bizalmas viszonya, közelsége alapozta meg hármójuk végzetes, súlyos érzelmekkel átszőtt kapcsolatát. Szabó Lőrinc és Korzáti Erzsébet szerelme valamikor 1923-24 között indult - és csak az asszony tragikus halálával fejeződött be, amikor 25 évnyi bűnös viszony után Korzáti Erzsébet önkezével vetett véget életének. Szabó Lőrinc alábbi, megtört hangú levele ezt az időszakot idézi fel.
Kedves [Hüvös] Magda és Gyula!
Valahonnan biztosan tudjátok már a dolgot. Bandiéktól írok. Sokszor beszéltünk róla, hogy meg kell írni; de Bandinak nem volt lelki ereje hozzá. A címeteket – címüket – én kerestem elő, már régen. Ma, talán minden különösebb, új ok nélkül, nagyon rosszul éreztem magamat, s feljöttem ide a hegyre, magam sem tudom, miért. Jólesik itt lennem. A falon Erzsike képe, olaj; tavaly decemberből. Itt minden rá emlékeztet; s itt vannak a fiatalok, itt a két unoka. Az egyik szobát, az emeletit szinte csak az ő bútorai töltik be. De még mindig nem mondtam meg, hogy mi történt. Erzsike most február közepén idegösszeroppanást kapott, és 12-én, egy vasárnapra virradó éjszakán, öngyilkos lett, meghalt. Előzetesen legalább két hónapon át készült titokban a tettére. A végzetes napokban sorra eltávolított mindenkit a környezetéből, Máday dr.-t, engem, Bandit, a személyzetet. Reggel a konyhában találták, matrácokon, kinyújtózva; luminállal kábíthatta el magát, s a gáz végzett vele. Amióta ismerem, sokszor – vagy mondjuk: többször – sikerült kikerülni, átlépnie ugyanezt a szakadékot. Most nem. Mindezt de nagyon sokat átbeszéltük azóta, de sokszor elsírtam! Érzéseimről nem akarok most és így beszélni, postán. Borzasztó volt, ma is az. A Farkasréten temettük, 16-án, csütörtökön. A boncolást mellőzték. Már szép sírja van, terméskövekből építve; virágok, kereszt; két kis rózsafa a fejnél. Sokat vagyok kint nála. Megírom azt is, hogy otthon, nálam, nagyon megrendülten fogadták a hírt; feleségemmel sokat beszélünk róla, Erzsikéről, azazhogy Bözsiről (ő még így ismerte), s úgy látom, Klára most már egészen másképp nézi ezt a 25 éves szerelmet, mint eddig: teljesen alkalmazkodni igyekszik hozzám ebben az ügyben. Örülök neki. Isten ments, hogy újabb tragédia történjen! Erzsikéről azóta sokat írtam, azt hiszem, legszebb dolgait az életemnek; egyszer majd csak tér nyílik effajta individuális témáknak is. Sokat dolgozom, persze csak fordításokat, egy 550 darabból összeállított ilyen könyvem most jelent meg; ami saját mű, az privát tevékenység csupán. Lehet, hogy az idén is sikerül nyaralnom, barátoknál, a Balatonon, Somogyban stb. Ha adódik valami, kérem, írjanak – írjatok – akár közvetlenül (II. Volkmann u. 8.), akár Bandiékon át. Nagy hálával, szeretettel gondolok barátságotokra. Kezét csókolom, Magda! Minden jót, Gyuszi! Ölel igaz híved:
Lőrinc
[http://irodalmiakademia.hu]
Paál László, a tájfestészet sajátos képviselője egyre inkább elismertté vált az 1870-es években, magánélete ugyanekkor romokba dőlt. Egymást követő években veszítette el édesanyját, majd édesapját. Az anyagi gondokkal is küzdő festő egészsége megroppant, tüdőbetegsége mellett egy 1877-ben történt házi baleset során agysérülést szenvedett. Szanatóriumban helyezték el, de állapota folyamatosan romlott, s tragikusan korán, harminchároméves korában elhunyt. Alább barátja, és életének tanúja: Munkácsy Mihály levele olvasható, melyet Paál nővéréhez, Bertához címzett 1878 tavaszán.
Tisztelt asszonyom,
ma vett becses soraira sietek válaszolni annyira is inkább, mert tudom, hogy mily régóta vár kedves fivéréről venni tudósítást, melyet ő személyesen - fájdalom - nem tud adni. Határozottan nyilatkozni az ő állapotáról e percben alig vagyok képes, nem merném sok reményekkel kecsegtetni sem pedig megvonni minden reményt. Megkísérlem tehát állapotát úgy ahogy van leírni, s ezt azon fájdalomtól és őszinte részvéttől áthatva teszem melyet bennem szegény jó barátom szomorú állapota ébreszt. A doctorok véleménye szerint szegény Laci agyvelőgyuladásban szenved. S őszintén szólva én aki mindég szem előtt tartottam őt, már régóta vettem észre kedélyváltozást benne, hogy az a sok gond és anyagi viszonyainak igen szigorú állapotából eredt, de különösen a múlt nyáron át folytatott levelezés alkalmával néha meg voltam lepetve, olvashatatlan és érthetetlen leveleitől, - de ezt annak tulajdonítottam, hogy talán sietve írt, de amikor az ősszel ismét visszatért Párisba, találkoztunk, komoly aggodalmat kezdett bennem ébreszteni állapota, noha ő semmiről sem panaszkodott kivéve koronkénti szédüléseit, amelyek alatt kezdett nehezen beszélni. Most azonban a baj annyira fejlődött, hogy az utóbbi időben gyakran teljesen elvesztette beszélőképességét s átaljában alig képes egy mondatot teljes össze függésben ki mondani.
Képzelheti tisztelt asszonyom mily szörnyű aggasztó és szomorúan hat rám is jó barátomat, kivel oly rég úgyszólván együtt élek, ily álapotban látni. Az utóbbi időben egy darabig nálam volt, de a doctor tanácsára most kiment egy Páris mellett lévő gyógyintézetbe ahol főképp levegő kúrát vesz. Mert más gyógymód nem létezik számára mint nyugalom és gondtalan élet menten minden agodalmaktól. Neki azonban nincs tudata helyzetéről, s azt hiszem igen jó hatással lenne rá, ha kegyetektől valami jó hírt venne, mert nagyon sokat töprenkedik afelett, hogy az utolsó 150 fr-tot, melyet fivére kért volt, el nem küldhette... Képzelem mennyire lesujtólag fognak hatni soraim kegyedre, de ne veszítsük el bizodalmunkat s reményeljük hogy Isten segedelmével minden veszély el fog hárulni, hanem arra előkészítem, hogy a betegség hosszú ideig fog tartani. De ne tessék aggódni ellátása felett, amit mi néhány jó barátai tőlünk kitelhetőleg viselni fogunk. Tán szükségtelen mondanom, hogy mennyire meghat engem is e szomorú helyzet, mely megfoszt egy bizonytalan időre legjobb barátomtól. Nem fogok késni koronként értesíteni kegyeteket Lacink állapotáról, s szívemből óhajtom, hogy mielőbb jobb hírt mondhassak. Addig is maradtam őszinte tisztelettel
Munkácsy Mihály, Paris
[Farkas Zoltán: Paál László 1846-1879. Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata, 1954.]
Katona József csalódott szerelmében, a híres színésznőben, Széppataky Rózában, a későbbi Dérynében. Erről a csalódásról szól a Bánk bán szerzőjének az alábbi, 1813-ban kelt levele.
Holnap jókor reggel haza kell utaznom. Én magát véghetetlen szeretettel szeretem, s lelkemben hordom képét, mióta legelőször színpadon megláttam játszani. Ezen szende képet fogom titkon keblembe zárva hordani véglehelletemig. Ha meghallgat, s hajlandó hozzám: - egy darabka rózsaszín szalagot; ha meg nem hallgat - egy darabka fekete szalagot zárjon a felelethez. E két szín fogja életem irányát kormányozni. Ha rózsaszín lesz a jel: fél év múlva visszatérek Pestre, s akkor bővebben fogok nyilatkozni. Ha fekete lesz: akkor szívem örökre gyászolni fog.
K. J.
[Magyar szerelmes levelek 1528-1944. Gondolat Kiadó, Budapest 1976.]
Egy korábban idézett levélben már olvashattunk Móricz Zsigmond túlfűtött érzelmeiről, melyeket Simonyi Mária iránt táplált. Az alábbi levélben az író életének és gondolatvilágának olyan részleteit ismerhetjük meg, amelyekről nem szólnak a szűkszavú életrajzok, sem a tankönyvek. Az írás 1926. június 26-án kelt, három napra rá Móricz másodszor is megházasodott.
Kedves szeretett Máriám!
Ma, amikor három nap választ el attól a szerencsétől és boldogságtól, hogy Maga a feleségemmé legyen, engedje meg, hogy fölvilágosítsam, egyben kötelező kijelentéseket tegyek az én életem anyagi lehetőségei felől.
Sohasem kecsegtettem olyanfajta ígéretekkel, hogy anyagi javakkal bővelkednék. Egy író, pláne magyar író szegénységi fogadalmat tett a Sors előtt, mikor erre a pályára adta magát, s ha csak odáig is el tud jutni, hogy magát s övéit tisztességesen eltartja, már boldognak és szerencsésnek kell tekintenie magát.
Én, mikor először megházasodtam, s boldogult feleségemet, Holics Jankát feleségül vettem, oly tökéletesen vagyontalan voltam, hogy amint az esküvőről Budapestre megérkeztünk, másnap húsz krajcáros kiadásra nem lévén pénzem, a feleségem húszkoronányi nászajándékából kellett szégyenszemre kérnem. Isten azonban minden pénznél és vagyonnál becsesebb ajándékkal ajándékozta meg az életünket: én húszéves házasságom alatt egyenlő szorgalommal dolgoztam s ő nem lankadó komolysággal takarékoskodott…
Mikor a Végzet csodálatosképpen úgy rendelkezett, hogy szívem elveszítette a régi iránytűt, s újat talált: szegény feleségem a maga számára levonta a konzekvenciát, s engem otthagyott egy olyan dilemmában, amelyből csak egészséges vérem s a bennem levő roppant munkakedv, s talán gyermekeim iránt érzett kötelességtudat mentett ki…
Kedves Máriám, ez Maga előtt nem újság, én ezt már elmondtam egy alkalommal, s megkérdeztem Magát, hajlandó-e egy kezdő ember felesége lenni… Nem tudom eléggé kifejezni azt a hálát és boldogságot, hogy Maga oly korrekt, oly nemes magatartásával ebben a mi szerelmi harcunkban mindig fenntartotta bennem a lélek értékében való hitemet, s mindig egy drága, szent, becsületes szívnek komolyságával s erejével állott mellém… Én ezennel kijelentem, hogy nem azért házasodom, hogy gyermekeimnek anyát keressek, hanem azért, mert engem magamat véghetetlen szerelem fűz Magához…
És most hadd jelentsem ki, hogy szeretem, nagyon szeretem magát, s kérem, maga is tartsa meg hozzám való jóságát, s ha szabad így mondanom: szerelmét. Csókolja:
Móricz Zsigmond
[Móricz Lili: Kedves Mária! Móricz Zsigmond levelei Simonyi Máriához. Magvető Budapest, 1979.]
Kedves Magda!
Születésnapi köszöntőnek szánom ezeket a sorokat, bár őszintén szólva nem tudom, hogyan is viszonyul Ön a születésnapokhoz (leszámítva azt, hogy már írt ilyen címmel regényt). Ön nemrégiben azt nyilatkozta, hogy a jelent, az adott pillanatot mindig magától értetődően vette tudomásul, mert "most ez van, s ahogy jött, el is múlik." Az örök jelen idejűség, az emberi viszonyok, belső történések, finom lelki folyamatok kortalansága az, ami az Ön művészetét évtizedek óta különlegessé teszi. Talán egyszerű lenne most megköszönnöm Önnek, hogy a magyar irodalom hírnevét újabb és újabb kiváló regényekkel, negyvenkét nyelven öregbíti a nagyvilágban. Könnyű lenne annyit mondani: a magyar kultúra elkötelezettjei nevében köszönöm a Régimódi történetet, a Freskót, Tündér Lalát és Abigélt.
Én most mégis inkább azért vagyok hálás Önnek, hogy ma is minden leírt sora mágnesként vonzza az olvasókat, a mai fiatalok is úgy kapkodják szét a Für Elise-t vagy az Ajtót, mint hajdanán anyáik és apáik Az Őzet vagy a Danaidát. Nagy dolog, ha egy író lélekkel, melegséggel és őszinteséggel tölti meg mondanivalóját és mindezzel a nagyközönséget is képes a bűvkörébe vonni. Bár ma az Ön születésnapját ünnepeljük, és Önnek járna ajándék, mégis Ön az, aki újra is újra megajándékoz bennünket: az igaz mesék csodájával. Alkotó munkájához további sikereket, személyes életében harmóniát és jó egészséget kívánok! Baráti üdvözlettel,
Hiller István
[http://www.okm.gov.hu/main.php?folderID=1437&ctag=articlelist&iid=1&articleID=227909]
A huszadik századi magyar irodalom kimagasló személyisége, Németh László terjedelmes levelezést hagyott hátra, mely szerves része az életművének. Levélpapírra vetett soraiban ugyanazon kérdéseket érinti félreérthetetlen, szókimondó megfogalmazásban, mint irodalmi alkotásaiban. Az alább közölt személyesebb hangvételű levelet Kanadában élő várandós lányának küldte 1957-ben, a balatoni Sajkodról.
Kedves Magdikám!
Ma két levél is érkezett tőled; az egyiknek az útja Welland-Tihany közti rekordot döntött... Annyira fáj, hogy belehajtod magad egy beteges, egészségtelen, csak-haza-gondolásba; érdeklődésed köre nemhogy tágulna, de egészen összeszorul. Én azonban abban bízom, hogy ez az állapot a szüléssel - ha nem is múlik el, de sokat enyhül. Ilyenkor minden asszony céltalannak, tehernek érzi az életét, s a rokonok, a szülői jó szó hiánya jobban fáj, mint amikor már a szervezete sem kívánja a becézést annyira... Azért hát azt ajánlom, tegyük el ( s tedd el te is, amennyire bírod) helyzeted átgondolását akkorra, amikor a szülésen túl leszel, s összpontosítsd minden figyelmedet arra, hogy derült gondolatokkal vedd körül s friss testtel segítsd világra a belőled érkező jövevényt. Én természetesen sokkal jobban szerettem volna, ha sose mentek el... s még azt is vállaltam volna, hogy az elmenetelről csak téged lebeszéljelek. De ha már benne vagy, nehéz, s nem is szabad bármit is mondanunk: elsenyvedni ott épp oly esztelenség volna, mint múló szeszélyből az élet első komoly próbájában gyengének bizonyulni.
Március 31-én lejárt az amnesztia - de nem kétséges, hogy még jóideig biztosítani tudjuk a visszatérést; neked biztosan, s talán Lacinak is. De hát gyereked van, szereted a férjed: hangulatok miatt nem lehet egy családot szétdúlni... Megértem, hogy a nehéz anyagi helyzet, a sok baj is aggaszt, te sem bírod, mint én, az adósságokat. Csak most tudtam meg, hogy Bécsben már milyen horribilis kölcsönöket vettetek fel, bizony még itt is elakadt tőle a lélekzetem. De hagyjatok abba minden fölös ide szóló gavallérkodást, törődjetek azzal, hogy ott kicsit levegőhöz jussatok s mindjárt javul a közérzet is... Igen, ez nem az a könnyű-hercegnői élet, amiben itthon volt anyátok mellett, egy ország szeretetében a részetek; de ez épp a próba, megmutatni, hogy az ember egyedül a semmiből is viszi valamire. Sokszor csókol Lacival együtt:
Apú
[Németh László: Levelek Magdához. Új Forrás szerkesztősége Tatabánya, 1988.]
Már 62 éve annak, hogy Hirosimára uránium-, Nagaszakira plutónium atombombát dobtak a második világháború távol-keleti befejezésének borzalmas záróaktusaként. Hat évtizede él az emberiség az atomkorszakban, abban a félelemben, hogy pillanatok alatt leradírozhatja önmagát és az egész élővilágot a Föld színéről. Rendkívül bő a történteket dokumentáló adatbázis, itt csak egyetlen szeletkét ragadunk ki a múltból az alább közölt levéllel, melyet 1939 auguszusában Einstein írt Rooseveltnek, az Egyesült Államok elnökének.
Tisztelt Elnök úr,
Kéziratban olvastam E. Fermi és L. Szilárd tanulmányait. Ezek arra engednek következtetni, hogy az urán nevű elem a jövõben egy új és fontos energiaforrássá válhat. Ez új helyzetet teremt, ami megkívánja a Kormány figyelmét és - ha szükséges - gyors intézkedését. Úgy érzem, hogy kötelességem az Ön figyelmébe ajánlani a következő tényeket és javaslatokat:
Az utóbbi év folyamán Joliot kísérletei Franciaországban, továbbá Fermi és Szilard kísérletei Amerikában megmutatták, hogy elegendő nagy uránmennyiségben láncreakció idézhető elő, minek során hatalmas mennyiségű energia és sok rádiumszerű elem keletkezik. Szinte bizonyos, hogy ez a közeli jövőben megvalósítható lesz. Az új jelenség bomba gyártását is lehetővé teheti.
Föltételezhető - noha
kevésbé bizonyos - hogy egészen új típusú
és rendkívüli erejű bomba készíthető.
Ha egy ilyen bombát hajón egy kikötőbe juttatnak
és ott felrobbantanak, az elpusztíthatja az egész kikötőt
és annak környékét. Lehet, hogy a bomba túlságosan
nehéz lesz, hogy repülőgép szállíthassa...
Mindezt figyelembe véve Elnök Úr
fontosnak ítélheti, hogy folyamatos kapcsolat létesüljön
a Kormány és azok közt a fizikusok között,
akik Amerikában a láncreakcióval foglalkoznak. Ennek
egy lehetséges módja, hogy Ön fölkér valakit,
aki az Ön bizalmát élvezi, és aki esetleg nem
hivatalos minõségben is ellátja a következõ
tennivalókat:
a) kapcsolatba lép a megfelelő kormányhivatalokkal,
folyamatosan informálja azokat, és ajánlásokat
terjeszt a kormány elé; elsősorban pedig gondoskodik
arról, hogy uránércet szállítsanak az
Egyesült Államokba;
b) megfelelő pénzügyi támogatással
felgyorsítja a kísérleti munkát, ami segíti
mindazokat, akik be kívánnak kapcsolódni a munkába,
továbbá esetleg bevon olyan ipari laboratóriumokat
is, amelyeknek megvan a megfelelő felszereltségük.
Tudomásom van róla, hogy Németország
leállította a megszállt Csehországban bányászott
urán eladását. Az ilyen akciót talán
az magyarázza, hogy Weizsäcker német államtitkár
fia Berlinben, a Vilmos Császár Kutatóintézetben
dolgozik, ahol most egyes Amerikában végzett kutatásokat
megismételnek. Tisztelő híve
Albert Einstein
[http://www.npp.hu/tortenelem/level.htm]
Latinovits Zoltán szavalatait hallgatva mindig jólesően megborzong az ember. Temperamentuma, intellektusa, univerzális személyisége, hangja miatt örök rabaji vagyunk. 1970-ben így vallott: "Egy verset jól elmondani, akárcsak a szavakat nem szépen, de jól ejteni, tehát igazul, ízesen, hitelesen, hittel, áttételesen, pontosan és határozottan; magamból kiszakadni, a hallgatóságba belezuhanni: a választottak megkönnyebbülése." Majd 1976-ban így folytatódik a gondolatmenet: "Szerte e hazában mondom a verseket, és figyelem a közönséget: nem tudják, mit jelent „magyar”, olyan értelemben, ahogyan Ady ejtette, ahogyan Petõfi lángolta, Balassi élte, Arany szenvedte, Bartók sikoltotta Kodállyal, Csontváry és Egry festették, ahogyan Kosztolányi féltette, Babits óvta, ahogyan Móricz simogatta. Nem tudják, nem értik, és félnek attól, ha feléjük tüzelem a szót, ahogyan Vörösmarty és Juhász szavait égetem, félnek attól, hogy ma nem „modern” úgy érteni, ahogyan értenék." Alább egyik kortársa, Kassák Lajos levele olvasható.
engedje meg, hogy ilyen egyszerűen szólítsam, hiszen köztudomásúvá vált, hogy bűnöző társammá lett a Ló és a Madarak ügyében. Olyan szépen hajtotta végre feladatát, hogy beszélnek róla az emberek, és sokáig emlékeznek majd rá. Akadt ugyan olyan hallgatója is, aki fájlalta, hogy „nem kívülről” szavalta a verset. Az ilyenek nem vették még észre, hogy Ön nem verset szavalt, hanem egy költeményt mondott el úgy, hogy az egész szinte láthatóvá vált, a kellõleg érzékeny emberek számára. Meggyőződésem, hogy általában a versszavalásnak befellegzett. Az a tény, hogy olvasva mondta a szöveget, felmentette Önt a gyakorta torzulásba vesző arcjátéktól és a színészi gesztikulálástól. Más szóval a magyarázó értelmezéstől. Sajnos, ez az előadási mód nálunk még nagyon ritkán fordul elő, versszavalóink valahova az évtizedek előtti Nemzeti Színház deklamáló modorába esnek vissza. Azt akarom mondani, örömmel hallgattam a produkciót és azonosultam vele.
Ha úgy gondolja, hogy alkalomadtán érdemes lenne összeülni beszélgetni, szívesen látnám nálunk vendégül. Ha kedve és ideje lesz a találkozáshoz, kérem, telefonáljon, és megbeszéljük az időpontot. Addig is fogadja szívélyes üdvözletemet.
Budapest, 1967. IV. 1.
Kassák Lajos
Imádott, drága jó Emíliám!
Végre – a csatatérről való visszaérkezésem után – van egy pillanatnyi időm, és ezt néked szentelem, jó Lélek! Először is szomorodott szívvel értesítelek, hogy sajnos, nem győztünk. Az Isten büntesse meg azokat, akik az okai; majdnem megőrülök a bánattól és a fájdalomtól. Sokáig tűrik még ezt a szerencsétlen nembánomságot? Én nem vádolok senkit, de az Isten tudja, s én mondom, hogy másképp folyhatnának a dolgok! Egyébként az állandó, huszonnégyórás fáradságot az én új zászlóaljam fiatal harcosai szilárdan állották. Hál Istennek, egyetlen embert sem veszítettem, csak egypár derék fiú megsebesült. A Mindenható vélünk volt, jó Milikém, mert az ő oltalma nélkül a nyolcórás állandó ágyú- és fegyvertűztől kétségkívül tekintélyes veszteséggel tértünk volna vissza. A türelem és bizalom Istenben, aki mindent a legjobbra fordít, marad csak részemre, és ez is az én vígasztalásom, de fogcsikorgatva és vérző lélekkel érzem, hogy másképp lehetne, és kellene is lenni.
Hogy vagy, szentséges jó Milikém, remélem
jól? – Imádkozzál hazánkért, amely oly drága és értékes nékünk. Az
Isten bizonyára meg fogja hallgatni a te tiszta, ártatlan és áhítatos
imádat! Az első gőzhajóval küldők néked hatvan
pengő forintot. Ha többre van szükséged, mondd meg. Tudod, hogy csak
érted élek, s aztán nékem úgy sincs semmi szükségletem. Isten veled, imádott Gyermekem, emlékezzél a te szegény férjedre, aki Isten mellett csak téged imád és tisztel.
Mamát üdvözlöm és csókolom a kezeit, s ezer csókkal s öleléssel maradok hűséges
Janid
[Magyar szerelmes levelek 1528-1944. Gondolat Kiadó, Budapest 1976.]
Tóth Árpád első költői korszaka éppen lezárult, mikor rátalált a szerelem Lichtmann Anna személyében. 1913-ban már mint feleségéhez írta levelét, melyben nyoma sincs a verseit jellemző búskomor hangnak.
nagyon el vagyok fáradva, mert éppen most fejeztem be egy karcolatot, tudod egy olyan Torpedó-cikket, - amilyen neked nem szokott tetszeni, és most éppen azon búsulok, hogy biztosan ez sem tetszene. Te pedig most Szegeden vagy, és én sajnállak is, mert biztosan ott is olyan piszkosan csurog a ronda eső, mint itt, és így valószínűleg nincs alkalmad feltűnést kelteni a szegedi korzón... Tegnap elmentem az Apolló moziba, de persze későre érkeztem, és csak dirib-darab műsort láttam. Ha jól ismertem fel, a hátam megett V. Ilonkával V. Gizi ült a potyahelyeken. Sokat vihogtak. Én ellenben jobban szerettem volna, ha te lettél volna itt a moziban, a Gizi meg ment volna a fészkes Tódorba, vagy a Tódor fészkébe, Szegedre. A redakcióban Cölike kérdezett rád. Mondtam, hogy szalma vagyok, s hogy te Szegeden vagy. Fölényesen mosolygott, és látszott rajta, hogy azt hiszi, hogy te nem szeretsz. Pedig ugy-e, hogy szeretsz?
Várom a leveled. A mamának mondtam, hogy a leveledet ő tegye el, ha hozza a postás, és adja azonnal ide. Most már csak a levélnek kell jönnie! Ugye jön? – L.-nét csókolom, neked, drága, millió csók. Szorgalmasan tanulok:
[Magyar szerelmes levelek 1528-1944. Gondolat Kiadó, Budapest 1976.]
Egy aggódó anya, Kosztolányi Dezsőné és egy gyerekkorától kezdve beteges fiú, Kosztolányi Ádám levelezésébe tekinthetünk bele. A fiú rendkívül tehetséges volt, de a költőóriás apa árnyéka mindig rávetült, egészen 1980-ban bekövetkezett haláláig. A lexikonok nem emlékeznek meg róla, holott verseskönyve is megjelent és jelentős vallásfilozófiai dolgozatoknak a szerzője volt.
Édes Ádám,
már november van és én nehezen fogok ehhez a levélhez, mert mindkettőnk számára keserű igazságokat fog tartalmazni. De a tényekkel szembe kell nézni, bármennyire is fájdalmasak azok. Ki kell bírni. Hárman találkoztak veled ismerőseim közül s mindhárman egyöntetűen de jóindulattal azt vallották, hogy nem jól vagy és nyilvánvalóan nem vagy alkalmas arra amire vállalkoztál (Ausztriában él)... Többször megírtam és ismételem, hogy én innen pénzzel nem tudlak segíteni sem, nemhogy teljesen ellátni... Szálloda élelem nagyon sok pénzbe kerül. Emlékezzél csak még Jugoszláviában is, hogy kellet kucorognunk, hogy kijöjjünk azzal a viszonylag nagy összeggel, amit kaptunk... Ami pedig az írást illeti, azt amit te tudsz ott nagyon sokan tudják és nem várnak idegenre sem Bécsben, Párizsban még kevésbé. Állás vállalásához nem vagy alkalmas. Remélem annyi betegségtudat benned is van, hogy ezt elismerd és belásd. Ismétlem nem kell kétségbeesned még búsulnod sem kell, vagy megbánni amit tettél, de most itt a tél s a gyönge embernek védettebb barlangba kell húzódnia. Te pedig tekintsd az egészet meghosszabbított nyaralásnak s örülj neki, hogy lehetett, mert nem sokaknak jut ez ma nálunk osztályrészül. Leveled sürgősen várom és sok-sok fájdalmas szeretettel ölellek:
Anya
[http://www.zetna.org.yu - Bogdán József: A fiú - Kosztolányi Ádám nyomában]
1914 márciusában Juhász Gyula váratlanul öngyilkosságot kísérelt meg: mellbe lőtte magát. A lelki felgyógyulásban egy hirtelen jött, különös szerelem segítette, melyet Eőrsi Júlia lobbantott fel szívében. Az író, újságírónőhöz szó szerint halálos szerelem fűzte a költőt mintegy húsz esztendőn keresztül. Lentebb a Júlia-ciklus darabjait ihlető múzsához írott leveleiből olvashatóak részletek, melyek tükrözik azt is, hogy hogyan uralkodott el rajta betegsége.
Mit tudnak az emberek arról a gyönyörűségről, amit mi érzünk egymás szépségébe és szomorúságába merülve, a misztériumot érezve, élve, nem az öntudatlan salakos árjában, de a királyi öntudat gyémántfényében égve. Adhat-e több és tisztább örömöt a beteljesülés; mint a mi szemléletünk, Isten szemtől szembe látása egymás lelkében? Elég ez nekem és a több talán kevesebb és ugye drága, maga is érzi, hogy így van jól... (1914. tavaszán )
Te égi fény! Enyém, csendesítsd le a szívemet és megyek hozzád! Rohanok! Én el nem hagylak, úgy segítsen a teljes Szentháromság. (1914. nyarán )
Szeretlek és mindig szeretni foglak. Belédfonódtam. Nincs külön élet. Mit mondjak? Hisz ismered bensőmet. Sohasem volt más és sohasem lesz más. Bocsáss meg nekem mindent. Amit már elkövettem és amit még el fogok követni. Fogadj el úgy ahogy vagyok és formálj át. Bízol bennem? Eljegyeztelek magamnak az életre és a túlvilágra most és mindörökké. (1916 telén)
Köszönöm, hogy megmentettél. Köszönöm a könyvet, amit kiadtál. Köszönöm, hogy szerettél, hogy fölemeltél. Most már nélküled fogok emelkedni. Nem tudlak szeretni emberi törvények szerint. Te nem tudsz velem jönni ide, ahol rablánc nélkül szabad élni. Most már ne törődj velem. Tudod te, gazember voltam hozzád és az is maradok. (1919. nyarán)
Most már mindegy, hogy mi történik velem. Belehalok abba, amit veled tettem. Megérdemlem, hogy apám baja /elmebaj/ a hatalmába vesz. Talán ez az utolsó normális órám és ezek az utolsó értelmes soraim. Tudom, hogy kívüled nincs lélek, akihez ezek után szólni lehetne. De én a sír széléről sóhajtok utánad és látni akarlak még egyszer. Jöjj el az örök jóság és irgalom nevében. (1922. nyarán)
Eőrsi Júlia 1923-ban írt sorai a költőhöz:
Én az örökkévalóságba, beléd merülten élek, imádság a dolgom és két mondat az imádságom: Jézusom, irgalom és Gyulám, szeretlek. Ebben merül ki életem. Ne hidd, hogy ez nagyon kevés. Egyszer majd meglátod, hogy ez a két mondat az egész élet és minden.
[Eőrsi Júlia: Tiéd a sírig. Emlékeim juhász Gyuláról. TIT, Szeged 1957.]
Flaubert nagyra becsülte Baudelaire-t, nemcsak mert mindkettőjük első könyvét (a Bovaryné-t és A romlás virágai-t) egy évben ítélte el a bíróság, s nemcsak mert a költő írta kora legszebb tanulmányát a Bovaryné-ról, hanem mert a két művész mint két testvér magaslott ki szépségeszményükkel és géniuszukkal a század második felének egész irodalmi terméséből. Flaubert alábbi levele De Quincey: Egy ópiumfaló emlékiratai című értekezésére utal, melyet Baudelaire fordított le a franciáknak szabadon.
Köszönöm, kedves Baudelaire-om, hogy ilyen könyvvel örvendeztetett meg! Minden tetszik benne, a szándéka, a stílusa, még a papírja is. Nagyon figyelmesen olvastam. De először is azt köszönöm meg, hogy olyan elbűvölő emberrel ismertetett meg, mint De Quincey úr! Milyen szeretetre méltó! De mindjárt elő is állok egyetlen ellenvetésemmel... Azt hiszem, hogy többször is túlságosan hangsúlyozza a bűn szellemét. Itt-ott mintha valami katolikus kovász érződnék. Jobb szeretném, ha nem kárhoztatná a hasist, ópiumot, kicsapongást; mit tudhatja, mi jön ki belőle később. De ez csak személyes vélemény, és a legkevésbé sem törődjék vele... És most, miután minden aggályomat bevallottam, nem is nagyon tudom elmondani, milyen kitűnőnek találtam elejétől végéig a könyvet, stílusa nagyon magas, nagyon biztos, nagyon sokrétű. Mélységesen csodálom a hasisról szóló költemény egyik-másik részét... Ezek a szerek mindig nagy vágyat keltettek bennem. Sőt van is remek hasisom, Gastinel gyógyszerész összeállításában. De félek tőle, amiért aztán szégyellem is magamat...
Türelmetlenül várom a Romlás új Virágait; megjegyzésemnek nem lehet itt helye, mert a költőnek föltétlen joga van mindabban hinnie, amiben csak akar... Ég áldja, olyan erősen megszorítom kezét, hogy a válla is belesajdul.
Croisset, hétfő, 1860. október 22.
[Flaubert levelei. Szerk.: Ortutay Gyula és Pamlényi Ervin. Gondolat, Budapest 1968.]
A fajsúlyosabb írások és bölcs gondolatok után most következzen valami könnyedebb: Örkény István mókás levele kisfiának, Antalnak. Gyermekeinek szóló mese-leveleit ugyanaz a groteszk szemlélet- és elbeszélésmód, a szélsőségesen össze nem illő elemek bizarr, egyszerre nevetséges és borzongató hatást keltő társítása jellemzi, mint a már jól ismert alkotásait.
Te piszkoslábkörmű Fickó!
Te nagyanyád búsítója! Ugye most sírsz a Bábi (testvére, Angéla) után? Ugye most unatkozol, és sírsz, hogy jönne már vissza az úttörőtáborból? Pedig egész évben szidtad, rúgtad, tépted, haraptad, karmoltad, maceráltad! Nahát úgy kell Neked! Majd ha visszajön, meg fogod becsülni! Most pedig viselkedj rendesen, mert én vettem egy rúgós kiflit, amibe ha beleharapsz, akkor a másik végével a popsidba rúg. Hát ha rossz leszel, akkor elhozom magammal. Nagyon szeretnélek látni, de nincs pénzem benzinre. Elindultam hát gyalog, de már a Kamaraerdőnél lekopott a lábam bokáig, és a Velencei-tónál egész térdig, úgyhogy mászva jöttem haza, mint egy kukac. Most meg kell várnom, amíg visszanő a lábam, és akkor újra elindulok. Itt küldök neked egy eperfagylaltot, csak el ne olvadjon, és egy fényképet, amelyet Marianne és Oszi (Örkény húga és férje) küldtek. Légy szíves, vigyázz rá. Ne túrd az orrodat és ne próbálj belőle gombócot gyúrni. Légy jó kisfiú és akkor kapsz egy fityiszt az orrodra.
Sokszor csókol Apu
[Örkény István: Mese-levelek. Palatinus Kiadó Budapest, 1999.]
Alább a Budapesti Naplónál dolgozó Ady válaszlevele olvasható Juhász Gyulának, a költőtársnak, akinek tehetségét elismeri és már régen számontartja. Személyes találkozásukra csak jóval később, 1907-ben került sor.
Kedves barátom,
én Önt már régen ismerem. Sokkal kevesebben
vagyunk – hiszem – mintsem akarattal is észre ne vehetnők egymást. A lelkét meg
tudom érezni. Vívódásairól akár térképet rajzolhatnék, ha tudnék rajzolni. Vagy
kétségbeeshetnék kettőnk s néhányunk helyett.
A versei? Olvastam Öntől már elszakadtabb, egészebb verseket. Meg tudom
értetni magam? Ott fent a nagy intellektus bércén vágja magát a földre bátran.
Ne rösteljen csecsemő lenni. Rugjon, ordítson, reszkessen, kísérteteket lásson,
gügyögjön, bocsássa, ejtse vissza magát a mi gyermekkorunkba, mely olyan
ideges, beteg volt, mint a felnőttségünk, de
szentebb és feltétlenebb. Ebből lesz aztán a vers. Óh, nekem is ritkán sikerül. Ugy, mint Önnek. Pedig vívódó, nagy
intellektussal porban fetrengő gyermek-lélekállapotba hulló talentum: ez
az igazi lírikus. Köszönöm a verseket. Fölhasználom. E pár sort ne vegye
kritikának. Ez az én kéznyújtásom az Ön kinyujtott jobbja felé. Szeretettel
üdvözli
Ady Endre
Budapest, 1905. júl. 30.
[Juhász Gyula: Örökség. Budapest, 1958.]
Thurzó Elek tárnokmester jegyeséhez, Székely Magdolnához írott levele 1525-ben kelt.
Az írást legfőképp érzelmes hangvétele teszi érdekessé. Ismereteink szerint ez az
első, teljes egészében magyar nyelven írott szerelmes levél, amely ránk maradt.
Szerelmes Magdalna asszony,
hogy én oda hozjád nëm mëntem, ezt sëmmi
idegënségre në vëgyed, mert embërt sënkit ërëmesben nëm látok náladnál.
De tëgnap mëgírám, hogy oka vagyon, mírt én oda Lindvába most nëm
mëhetëk, kit idő jártában mëgértesz. Azírt kérlek azon, én szerelmes
atyámfia, hogy ebből në végy magadnak valami nehéz gondolatot és
ëgyébre në véljed, mert szívem szerint kívánnálak látnia. Volna ës
miről szóljunk elég illyes dolgokról, ha helye és idő volna. Én azt
értëm, hogyki morhához bíztál, hogy csak të magad tudnád, hogy annak
valami héja vagyon. Azért a ravasz nép miá kárt në vallj. Én a ti
dolgotokat nëm értëm. Úr Isten tartson mëg, én szerető Magdalnám, nagy
jó egésségben. Minket el në feledj.
Datum Németújvárba 9. septembris, 1525. Thurzó Elek
[Zolnai Gyula: Nyelvemlékeink a könyvnyomtatás koráig. Budapest, 1894.]
A magyar költészet két klasszikusát, Arany Jánost és Petőfi Sándort szoros barátság fűzte egymáshoz 1847-től, a Toldi pályadíjának hírétől. Petőfi haláláig sűrűn váltottak levelet és számos verset írtak egymáshoz. Íme egy kiragadott levél a nehéz időkben is megőrzött barátságuk tanúbizonyságául.
Kedves Sándorom!
Hol találnak meg e soraim, nem tudom, de vesszenek bár el a posta-rendszer özönvizében, vagy térjenek vissza hozzám az óhajtott enyhítő olajág nélkül, kibocsátom őket... Hogyan vagy, fiú? Hol jársz és kelsz? Örülsz-e, vagy búslakodol, vagy haragszol és káromkodol? Előtte az egybekelésnek vagy utána? Mindennek nemtudása kínoz engemet naponként.
Azt képzelem, hogy tőlem téged jelenleg csak néhány mérföld választ. S irgalmatlanul infestál, hogy rólad mit sem tudok. Úgy óhajtalak boldognak tudni téged. Úgy képzellek, mintha beteg fiam volnál, s válságos (kritikus) napjaidat számlálnám, élet vagy halál percét várva... Minden postanap mohón tépem fel az újságot, lesve, ha valamelyik pletyka ember rólad valamit kottyantana, de hiába! Mysterium az egész...
Most Szilágyi volt nálam vagy két hétig s mi is veszekedtünk kicsit. Szeretné népies költeményeimből a népies kifejezéseket kihagyni. S nem hiszi, hogy az érthetetlen szépségek kora lejárt. Pedig, úgy-e Sándor, lejárt, vagy ha még le nem járt volna, lejáratjuk? S hadd mondják azt, hogy hátrafelé húzzuk az irodalom taligáját.
De hisz mi gondod most neked mindezekre? Jaj neked ha gondod tudna lenni! Írtál már eleget, s jogosan követelhetsz egy kis szünidőt a szerelem karjai közt. Hanem nekem válaszolj, mert különben ha előtalállak, megfojtalak - csókjaimmal. Barátod
Arany János - Szalonta, augusztus 5. 1847.
[Petőfi Sándor összes prózai művei és levelezése. Magyar Helikon, 1967.]
Örkény István és Karinthy Ferenc a magyar irodalom úgynevezett derékhad nemzedékének képviselői voltak. Hasonló szemléletmódjuk kitűnő alapja volt barátságuknak. Örkény 1948-ban kelt levele (melyet Franciaországból írt, második feleségével való nászútjukról) arról a pajkos-ironikus, finom humorral megáldott hangnemről tanúskodik, melyet mindketten művészi fokon műveltek.
Kedves Cini és Ági!
Miért nem írtok, ti mocskok? Számotokra még értékes lehet egy nagy ember jóindulata. Déry nem elég. Tudom, langyos olajjal kenegetitek a hasát, mert neki Kossuth-díja van, de jövőre én kapok kisbaumgartent, s akkor mi lesz?
Amint látjátok, nem mentünk Olaszországba, Lengyel Balázsékkal néhány vidám napot töltöttünk Párizsban, majd idejöttünk, Mentonba, nagyon jó dolgom van. Hogy pukkadjatok, bagóért kétszobás lakást kaptunk, konyhával, erkéllyel és szomorys isteni kerttel, melyben régen főurak laktak, most mi. Ma paprikás krumpli az ebéd kolbásszal, utána kiültem a kertbe, és írni próbáltam, de semmi nem jutott eszembe. Következő fák láthatók itt: pálma-, narancs-, citrom-, és mandarinfák dugig gyümölccsel, kenyérfák, vizeszsemlyefák, maceszcserjék, lülefbokrok. A falra fölfut az örökzöld hózentrógerinda, lila virággal. Gyümölcse nem ehető. Naspolyavirág, zöld bükkönybogyó, balatonboglárka, lila almádi, piros badacsony és a gyönyörű sárga irrigátorocska... Pár lépésre az öböl zúg, halkan csivitol a dagály, jobbra hajótörés, balfenéken flottagyakorlat, közel a nudistatelep, vészkijárattal. Egy kiló hal 120 frank.
Mi itt maradunk május 20-ig, akkor hazarepülünk. Könyvnapon otthon kell lennem. Tik mikor jöttök, koszosok? A szalámit, amit anyám bepakolt, ürítsétek egészségemre.
Most megyek virágot szedni. Írni eddig nem írtam semmit, mert tehetségtelen vagyok. Cini hogy van ezzel? S milyen az, amikor az ember betűket ró a papirosra? Csak úgy magától jön? Vagy megelőzi valami csikarásszerű érzés? Erről válaszoljatok behatóan. Sokszor csókol
Pista és Angéla
[Örkény István: Levelek egypercben. Szerk.: Radnóti Zsuzsa. Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest 1992.]
1915 őszén a konzervatív irodalmi tábor elérkezettnek látta az időt, hogy a háborús hangulatot kihasználva megindítsa a maga offenzíváját. Támadás érte a Nyugatot, és személy szerint Adyt is, nem kímélve annak magánéletét sem (márciusban kötött házasságot Csinszkával). Egyik legjobb barátjának, Szép Ernőnek szóló levele ebből az időszakból maradt fenn.
Szeretett Ernőm, te furcsán testvéremmé fogadott, mit csinálsz? Értünk, emlegetünk és szeretünk, én is, a feleségem is. Hogy kissé tébolyodott vagyok, s nem olyan boldog, mint te hiszed, ugye megérted? Te talán eléred a megújhodást, de én ledöglök - diadalok után. Milyen sorsú katona vagy? Nem kapsz-e szabadságot pár napra, hogy Csucsára jöjj. Szeretlek drága Ernőm, örülök, hogy szeretetet láttatsz velem. Üdvözlünk, ölellek
Adybandid
[Kortársaink. Szép Ernő. Szerk.: Juhász Béla és Rónay László. Akadémiai Kiadó, Budapest 1984.]
Az abdai tömegsírban fekvő Radnóti Miklós kabátja zsebében egy frissen készült keresztlevél volt. A másolatot a bevonulása előtt néhány nappal készíttette az egy évvel korábbi megkeresztelkedéséről. Hogy miért vitte magával, miféle meggyőződésből? Reális előnyt remélt? Egy korábban kelt rövidke levél, - melyet feleségéhez, Gyarmati Fannihoz írt Radnóti - egyszerre vall magyarságtudatáról, zsidóságáról és katolicizmusáról, illetve küzdelmes identitáskereséséről.
Estefelé voltam Sík Sándornál, drága. A rendházban lakik, hosszú folyosókon mentem, minden sarkon nagy fekete feszület. Egy szobája van tele könyvvel. Harminckilenc éves az egész ember, fiatal pap, nagyon kedves volt. Bár én élhetnék Pesten, mondja, mikor megtudja, hogy odavalósi vagyok – miért jött ide? Kicsit elkeseredve mondom neki: mert van egy hibám, főtisztelendő úr, zsidó vagyok, kénytelen voltam. Fölállt, odajött a karosszékhez, amiben ültem, és két kezét a két vállamra tette. Nehéz bizony, de nem baj az öcsém, vigasztalt.
Szeged, 1930. szeptember 12.
[Ferencz Győző: Radnóti Miklós élete és költészete. Osiris Kiadó, Budapest 2005.]
Mikszáth Kálmán kezdő író-újságíró korában, fiatalon nősült, de a nehéz megélhetési viszonyok között hamarosan elvált. Anyagi körülményeinek javulásával újból megkérte felesége, Mauks Ilona kezét. Az alábbi két levél erről a nem mindennapi "új" házasság ígéretéről regél.
Kedves Ilonka!
Mikor ezelőtt sok évvel elváltunk, rugó indok az volt, hogy anyagilag ziláltan állottam, s nem tudtam, hol fogok megállni a lejtőn. Jólesett - ha bár mindennél jobban szerettem, - ha sorsa elszakad az enyémtől. De föltettem már magamban akkor, hogyha valaha vinni fogom valamire, s ha lehetséges lesz még, hibámat jóvá fogom tenni.
Az Isten meghagyta élni, hogy egykori fényes álmaimat, amelyeket fiatalkorban együtt szőttünk, megvalósítva lássam! Kiköszörültem minden csorbát, nevemet magasztalólag említi az ország és a külföld, szeretet vesz körül, ahová lépek, s jövedelmem több, mint amennyiről valaha ábrándozhattam...
Tartozom önnek azzal a regarddal, hogyha még nem ment férjhez, én most még egyszer feleségül kérem magát... Ön megosztotta rossz sorsomat, a legrosszabbat magam szenvedtem át, a jobb sorsomat szivesen megosztanám magával. Ha pedig már elkéstem volna, ha ön már férjhez ment azóta, csak örülök rajta, ha boldog, ha pedig bármely okból nem teszi le többé sorsát annak a kezébe, aki egyszer már olyan rosszul bánt azzal, önhibáján kívül, én ez ellen sem zúgolódom. Mert nem a szerelem beszél többé belőlem (bár meglehet, ha látnám, lángra lobbanna), hanem a becsület... Azért hát arra kérem, Ilonka, ne határozzon ebben a dologban könnyelműen... hanem a szívét, a hajlamát kérdezze meg, s akkor határozzon, s ha igenlő a válasza, írja meg nekem, lehetőleg a hónap leforgása alatt.
Egyebekben maradtam minden körülmények között tisztelője:
Mikszáth Kálmán
Budapest, 1882. február 16.
Kedves Kálmán!
Hálás szívvel köszönöm hozzám intézett levelét, mely szivemet régen nem érzett örömmel és békével töltötte el. A múltakért már régen megbocsátottam, most pedig már boldog vagyok abban a tudatban, hogy egy nemes szívű embert szerettem, és azért a forró, lángoló szeretetért, amivel egykor maga iránt viseltettem, immár nem kell szégyenkeznem. Maga is nyugodt lehet, mert oly elégtétellel szolgált nekem, amelyért minden igazán érző elismerését kiérdemelte. Ha kis fiúnk élne, elfogadnám a felém nyújtott kezét, de így most már ennek semmi célja nincsen. Mire lenne ez jó? Maga a sors kerekén felül került (hála Istennek), valószínű, belekerült az élet forgatagába, mindig is szerette a társaságot. Én alája kerültem. Micsoda szomorú figura lennék elmaradott vidéki asszony létemre maga mellett. Én hét évig olyan küzdelmes életet éltem, mely duplán számít, és ez nagy idő egy nő életében.
Hanem az az egy mégis fáj, hogy maga oly rosszul ismer engem. Hogy tehette azt fel rólam, hogy én valakihez férjhez mentem vagy megyek? Hiszen én magához esküdtem az oltár előtt. Felmenthetett-e ez alól a törvény? Nem adok én arra semmit, nagyobb úr az én lelkiismeretem, az pedig nem ismeri a visszaesküvést.
Most már megvallhatom, hogy szeretném még egyszer látni magát. Mindig is vágytam erre. Kérni azonban most sem fogom. Ki tudja, micsoda rossz érzéseket váltana ki mindkettőnknél a viszontlátás? Jobb lesz, ha csak így távolból gondolunk vissza a múltunkra, mint egy szép, de elmúlt tavaszi álomra.
Őszinte barátsággal maradtam:
Mauks Ilona
Mohora, 1882. február 24.
[Magyar szerelmes levelek 1528-1944. Gondolat Kiadó, Budapest 1976.]
Osvát Ernő, a Nyugat főszerkesztője
1929. október 28-án öngyilkos lett lánya halála miatt. Füst Milán életében Osvát meghatározó
szerepet játszott: a feltétlen elfogadás, tisztelet és a teljes elutasítás
váltakozása jellemezte „halálos barátja” iránti érzelmeit. Alábbi levelét a Nyugat képzőművészeti kritikusának, a novellista Elek Artúrnak írta.
Nincs lelkierőm, hogy magamhoz vegyek
bármit is, ami Ernőé volt. Ma éjjel rájöttem, hogy gyenge vagyok még ehhez,
iszonyodom. – Állandóan ő jár az eszemben ez a szegény, ez a drága, ez
a pótolhatatlan, haragszom rá, vitázom vele s az egész életemmel csüggök
rajta. Nem is tudom elhinni, hogy már nincs. – Úgy látszik: a szivemben
még nem vált ő emlékké s talán nem is lesz azzá e rövid pályán. (Sirok
most is, hogy ezt írom!) S talán ezért idegenkedem oly nagyon, hogy emléket
vegyek át. A halála elvitázhatatlanabbá válnék bennem, attól félek. (A
lakásába is képtelen volnék bemenni.)
Arra kérlek
tehát, vedd át azt a szegény, szegény, görcsös kis botot és őrizd meg számomra
egy ideig. Ha nem jelentkezem érte egy-két éven belűl, akkor cselekedj
vele belátásod szerint.
Roppantúl
kínlódom evvel az új munkával. Csodálom hogy még mindig birom.
Szerető barátod: Füst Milán.
Budapest 1929. december 12.
[Füst Milán Összegyűjtött levelei. Szerk.: Szilágyi Judit. Fekete Sas Kiadó, Budapest 2002.]
Móricz Zsigmond testvérei egytől-egyig megpróbáltatásokkal teli életet éltek, s a kiváló író kénytelen volt olykor a testvéri, megbocsátó szeretet és a józan, kritikus gondolkodás között egyensúlyozni, amikor azok rendre hozzá fordultak segítségért. Károly építésznek tanult, de a háború közbeszólt. Sebesülten tért haza, majd 1918-ban Ausztriában próbált szerencsét.
Édes Károlyom,
Azt hittem, mikor leveledet kaptam, arról írsz, itt az ideje, hogy hazajöjj, s ebben tegyek valamit. Nagyon elbámultam, mikor mint tőkepénzes nagybirtokos fordulsz hozzám. Az első dologban is nagyon nehezen tudnék valamit tenni, mert nincsenek összeköttetéseim... de ez a másik messze túlhaladja minden lehetőségemet.
Életem egy nagy tályog, amelyben sok baj és kín halmozódik, de a legsötétebb és legkínosabb a családom, szüleim s testvéreim problémája. Mért van, hogy minden öcsém olyan nagyravágyó, nagyzoló, megállapodatlan. Mért van, hogy egyik sem tudja rajtam kívül, hogy egy igen szegény parasztnak a fia, akinek a régi társadalmi rend szerint nincs is másra joga, csak hogy otthon kapáljon, napszámba Csécsen, ahonnan csak az apánk nyughatatlan s forró vakmerősége és alkotásra képtelen vállalkozó kedve sodort el. Én ezt soha egy percre sem feledtem, s ha megélek, azt hiszem, ennek az önismeretnek köszönhetem. Nekem sohasem volt elég kevés semmi bevétel, sohasem tudtam oly keveset keresni, hogy soknak ne találtam volna, érdemen felül.
S az öcséim azért szakadtak le rólam már igen kicsiny korukban, mert soha tőlem könnyelmű dolgaikban segítséget nem remélhettek... mióta ismersz, ugyanaz a csöndes, mértékletes, tartózkodó ember vagyok, aki bánatosan él, mintha a szülői sors átkát viselné magán...
Leveled éppen oly merev s rideg, szinte hetyke föllépésű, alázatosság és bizalom nélküli, mint minden eddigi leveled... Ahelyett, hogy húsz év óta folyton kerestél volna, s együtt megbeszéltük volna dolgaidat, vágyaidat, reményeidet. De ehhez az kellett volna, hogy te épp oly félve nézz bele az életbe, mint én, s olyan elvekkel élj...
Most mit csináljak? Mentegetőzzek, magyarázkodjak? Ha nem tudod, hogy héttagú családot eltartani milyen gond és felelősség, akkor nem is érted meg. Én nem kívánom a testvéreimtől, hogy nekem segítsenek, csak legfeljebb azt, hogy ne rontsanak. Hetvenöt dollár itt máma.
[Móricz Zsigmond élete levelei tükrében. Szerk.: Rádics Károly. Orpheusz Könyvek Budapest, 1997.]
Liszt Ferenc nagy szívhódító és fáradhatatlan levélíró volt. Legszebbek azok a vallomások, amelyeket "örök" szerelméhez, Marie d'Agoult grófnőhöz intézett.
Tegnap nem láttam és ma sem láthatom. Ma, amikor mindenkinek jó dolga van és minden ember bonbont eszik, én köhögök és árpateát iszom. Miféle előjel ez az 1834-es évre?Írjon nekem mégis, bár egy sort, csak ön jelenti nekem az életet az egész világon. Kétségbe vagyok esve, hogy nem láthatom... Meséljen nekem valamit a tegnapról, és a mai éjszakáról. Hogy viseli a haját? Köhögött? Táncolt? Ezt mind mesélje el nekem.
Betegségem olyan, mint az utazás, mintha két nap óta távol lennék magától. Ha legalább lenne valami olvasnivalóm öntől... Volt idő, amikor lelkesített volna, ha egy kis hűlés megszabadít az élettől. Most azonban elkeserítene, ha meg kellene halni. Miért? Mert szeretem!... Lássa élni fogok, mert szeretem magát. Amikor a szív szerelemmel telve, akkor úgy félünk a betegségtől, amelyen pillanatnyilag átesünk. Ha az ember száz évig szeretne, akkor száz évig is élne...
1834. január Párizs
[Magyar szerelmes levelek 1528-1944. Gondolat Kiadó, Budapest 1976.]
Eötvös József 1869. február 27-én kelt levele fiához, a kiegyezés utáni korszakból. Levélváltásuk csak 1867 őszétől válik rendszeressé, amikor Loránd, pesti jogi tanulmányait félbehagyva, Heidelbergben folytatja stúdiumait, mert érdeklődése a természettudományok felé fordul, és akkor szakad meg, amikor Loránd 1870-ben "summa cum laude" fokozattal doktorál és hazatér. Alig fél évvel később Eötvös József meghal.
Kedves Fiam!
Annyira el vagyok foglalva, hogy még utolsó leveledre sem felelhettem. Valószínűleg neked sincs sok időd az írásra, s ennyiben helyzetünk hasonló, annyival különbözőbb, ha foglalatosságaink nemét tekintjük, mert míg te idődet tudományoknak szentelheted, s naponta haladásodat érzed, én a választásokkal vagyok kénytelen foglalkozni, s többnyire olyanokkal társalkodva, kik még a középszerűségnél is alább állnak, naponta visszafelé megyek. Ha így haladok, maholnap eszem csakugyan megfér szűk hivatali szobámban és csak az aktákból fogja meríteni ismereteit. A választások részleteiről nem írok, ha, mint ígérted, jövő hó közepéig eljössz, éppen az ütközet közepette találsz - ütközetnek mondom, mert ha az első előörsi csatározások már 11 ember életébe kerültek, maga az eldöntő viadal legalább 500 halottat fog előmutathatni. És ezt szabadságnak nevezik! Fáj lelkem, ha reá gondolok, s naponként világosabban látom, hogy legfőbb érdekeink pénz és brutalitás által határoztatnak el. Soha nem voltam Darwin teóriájának helyességéről inkább meggyőződve, mert miért ne hinnők, hogy az egész emberiség a majmok vagy más emlősállatok tökéletesülése által támadt, miután az emberek között annyian még most is alig emelkedtek a marhaságnál magasabbra.
Újságot nem írhatok. A leányok úgy élnek, mint mindig, azaz naponkint valamely soirée-be mennek, úgyhogy őket ebéden kívül alig látom; a város erősen épül, úgyhogy az utcák maholnap járhatatlanok lesznek. Treforték szinte a nagyvilágba mennek vagy legalább belenéznek, mi, mint gondolhatod, Trefort bácsinak nem nagy örömére szolgál. De be kell zárnom levelemet, melynek mégis más célja nincs, mint hogy egészségünkről tudósítson. Írd meg, kérlek, mikor jössz. Ilona 3-án fog megérkezni.
Eötvös
József Attila 1937 februárjában ismerte meg Kozmutza Flórát, aki később Illyés Gyula második felesége lett. A pszichológusnő már az első találkozás alkalmával viharos érzelmeket ébresztett benne, hamarosan levelekkel kezdte ostromolni. Noha Flóra nem bíztatta különösebb ígéretekkel, Attila minden sorában a közös életükről álmodozott, - hol bizakodón, hol teljesen lemondóan. A korabeli napló és levélrészletek azt sugallják, az ebből fakadó csalódottsága hozzájárult a komplexusokkal küzdő személyiség lelkiállapotának további romlásához, és ilyen módon a szárszói tragédiához. Következzen egy augusztusi levél, amely egy tiszta pillanatban született:
Flóra!
Csak azért írok, hogy leírjam a nevét, - meg is csókoltam. Most már talán soha nem lépek ki álmodozásaimból, - elképzeltem, ha engem, bolondot, becsuknak a bolondok közé, hogy fogok meglenni. Nagyon borzadoztam az éjszakától, de aztán eszembe jutott, hogy csak kapok majd altatószert. Maga meg férjhez fog menni, lesz új családja... és bizonyosan olyan férje lesz, aki nem érzeleg, hanem örül, ha örömet szerez a családjának és a világban is megállja a helyét. Maga biztosan rátalál arra a férfira és soha el nem eresztik egymást. Én úgy gondolom, hogy ez a legnagyobb boldogság, bár sok boldogtalansággal jár együtt, hiszen amennyire szeretik, annyira féltik is egymást. De azért ennél több embernek nem juthat.
Sokszor üdvözlöm
A.
aug. 29.
József Attila 1937. december 3-án, halála napján írt és föladott búcsúlevele.
Kedves Flóra!
Bocsásson meg nekem. Hiszek a csodában. Számomra csak egy csoda lehetséges és azt meg is teszem. Tudom, hogy szeretett, tudta, hogy szeretem. A többi nem rajtunk múlott. "Aztán mit sírsz, ha sorsunk írva van már!" - ezt Kosztolányi írta.
Csókolom a kezét és sok barátsággal, szeretettel üdvözlöm. Köszönjük az almákat, én is ettem belőlük, jóllehet a gyerekeknek küldte s én bizony nem is kértem tőlük, csak elvettem egyet.
Attila
U.i. Kérem, vasárnap ne jöjjön.
[Illyés Gyuláné: József Attila utolsó hónapjairól. Sziget Könyvkiadó, Budapest 2005.]
Nagyjaink levelesládája
"Az író addig él, amíg olvasó van a Földön. Majdnem mindent megtudhatunk róla, ha figyelmesen és szeretettel olvassuk. Mégis legbiztosabb a saját megnyilatkozása, mely nem a halhatatlanságnak szól, hanem a mindennapok hangulatának."
Keresés
Kategóriák
- Irodalmi (29)- Képzőművészeti (2)
- Történelmi (4)
- Zenei (1)
Címkék
Ady Endre, Ady Lajosne, Albert Einstein, Arany Janos, Baudelaire, Bölöni György, Damjanich Janos, De Quincey, Dreier Julianna, Elek Artur, Eorsi Julia, Eotvos Jozsef, Eotvos Lorand, Erdélyi János, Flaubert, Franklin D Roosevelt, Frater Erzsebet, Fust Milan, Gelleri Andor Endre, Hiller Istvan, Itóka, Jozsef Attila, Juhasz Gyula, Karinthy Ferenc, Kassak Lajos, Katona Jozsef, Kosztolanyi Dezsone, Kozmutza Flora, Krúdy Gyula, Latinovits Zoltan, Liszt Ferenc, Madach Imre, Marai Sandor, Mauks Ilona, Mikszath Kalman, Moricz Zsigmond, Munkacsy Mihaly, Nemeth Laszlo, Orkeny Istvan, Osvath Erno, Paal Laszlo, Petofi Sandor, Radnoti Miklos, Simonyi Maria, Szabo Lorinc, Szabo Magda, Szep Erno, Szeppataki Roza, Thurzo Elek, Toth Arpad, Vincent van GoghHozzászólások
- Szerte e hazában mondom a verseket, Mackeran: I added your blog to bookmarks. And i'll read... »- Selyemruha, cipő, pántlika, andreayes: :) ez édes :)Madáchnak kár volt rá bíznia a háztartást :D... »
- Szerte e hazában mondom a verseket, Klau: nagyon tetszik az egész blog:) nem sorban olvasom, hanem azokra... »
- Ha az ember száz évig szeretne, lape: Én azt szertném tudni hogy Liszt mikor zenésítette meg a... »
- Mese-levelek, orfeusz: Nagyon szeretem a mese leveleket. Egyszer egy vizsgaidőszak után mohón... »
Ajánló
- Új Verspatika- Verspatika
- Irodalmi fórum
- Szójátékok
- Idézetek
- Fotóim
- Az egyiknek sikerül...
Archívum
- Jelen- 2009. október
- 2009. január
- 2008. augusztus
- 2008. január
- 2007. november
- 2007. október
- 2007. szeptember
- 2007. augusztus
- 2007. július
- Az összes »
